A sok dobozra rákerült a cellux,
a szőnyeg is már felcsavarva rég,
te zsákért még a porszívóba elfutsz,
én közbe’ mintha halk neszt hallanék,
csitulni rest, mint annyi más manapság,
pihenni nem hagyó kis észlelés,
akár a fogmosás után a nassvágy,
mi kekszet enni visz ki éjjel, és
nem ritka itt, habár, felénk a lárma
(ezt tudja jól, ki néha erre jár)
nem zizeg tücsök ma, sem madárka,
a szőnyeg is csak feltekerve vár,
s te zsákot hozni mész a porszívóba,
amíg a küszöb csendben korrodál;
a szív zörög csak máshogyan, mióta
a szőnyeg, mondom, feltekerve áll,
a sok dobozra rákerült a cellux
és kekszet enni már nem látlak itt,
csak porszívózni egyet, aztán, szerbusz:

mi elmegyünk, és itt majd más lakik.